Ha hihetünk a misztikusoknak, az ősi tudás szerint bolygónkat az emberi testhez hasonlóan energiavonalak hálózzák be. A Föld „energiahálózatát” Szent György-, vagy Sárkány-vonalaknak nevezzük. Metszéspontjaikban az emberi test csakráihoz hasonlóan különleges gócpontok keletkeztek, melyeket szakrális, szent helyként tartunk számon.
Mindez persze nem ennyire egyszerű; az ember étertestét keresztül és kasul is hetvenkétezer energia-csatorna hálózza be. Ahol hét ilyen áramlat, azaz meridián keresztezi egymást, a nyolcvannyolcezer akupunkturális pont egyike, tizennégy meridián metszéspontján meg a huszonegy mellékcsakra valamelyike helyezkedik el – bizonygatják az ezoterikusok és a természetgyógyászok. Huszonegy energiapálya metszéspontján a hét főcsakrát találjuk, melyek az életerők áramoltatását látják el. A kínai gyógyászat csí-nek nevezi ezt az energiát, mely szellemi, lelki síkon nyilvánul meg; ha elapad, a legegészségesebb fizikai test is egyszerűen megszűnik működni – a sportorvosok pedig találgathatják egyik-másik élsportoló hirtelen és megmagyarázhatatlan halálának okát.
A Föld nem más, mint egy hatalmas, élő szervezet; energiarendszerének metszéspontjain olyan különleges szellemi töltéssel bíró helyek keletkeztek, mint az angliai Stonehenge, az egyiptomi Kheopsz piramis, a perui Machu Picchu, vagy a görög delphoi jósda. Ezek a helyek amolyan „szellemi érzékszervek” a Föld testén, melyek a „kint” és a „bent”, a fizikailag érzékelhető és az érzékelés fölötti dolgok összhangjáért felelősek. A hagyomány szerint a Föld legfőbb erőközpontja, azaz szívcsakrája a Pilisben található. Erre utal a Dobogókő elnevezés, s az a kivételes szerep, melyet a hegység a spiritualitás iránt fogékony emberek és kultúrák körében betöltött. A Pilist Prohászka Ottokár római katolikus püspök a magyarok szent hegyének nevezte.
Talán ezt a „spirituális túltelítettséget” tükrözi az is, hogy számos vallás, bölcseleti irányzat sajátjának tekinti a Pilist. Ha Esztergom felől cserkésszük be a hegyet, lábánál, Pilisszentlélek falu határában felleljük az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok első kolostorának romjait. Történetének gyökerei a tatárdúlás korába, a XIII. századba nyúlnak vissza; bizonyos Özséb atya, bevéve magát a Pilis rengetegébe, egy éjjel különös jelenségre lett figyelmes. Az erdő fái között imbolygó lángokat pillantott meg, melyek egy idő után a bibliai lángpalloshoz hasonló jelenséggé álltak össze. A fáma szerint egy égi hang arra biztatta a jámbor Özsébet, hogy gyűjtse össze a Pilis remetéit, s a jelenés helyén emeljenek kolostort. IV. Orbán pápa áldását adta a vállalkozásra, s mivel a szerzetesek jeles elődjüket, Remete Szent Pált választották védőszentül, a rendet pálosnak nevezték el.
A hegyen följebb araszolva érjük el a Shaolin-falut, melyben az ezerötszáz éves kínai harc- és életművészet javából kaphat ízelítőt a látogató. A magyar shaolinok (egyebek közt többszörös kung-fu világbajnokok) is a Pilis erős szellemi töltése miatt választották ezt a helyet. Első magyarországi látogatása során Őszentsége a 14. Dalai Láma minden protokollt mellőzve, először ide látogatott el, de járt itt a laoszi és a kambodzsai láma is. A shaolin-központban ma egyebek közt étterem, meditációs barlang és egészségközpont működik, melyben Kaqun-víz felhasználásával igyekeznek megelőzni a betegségeket – például a rákot. Nevezett csodaszer oxigén-tartalma körülbelül százszorosa a természetes vízének.
A hegy tetején található Dobogókőt ma az Ősmagyar Táltos Egyház és a jezsuita rend egyaránt sajátjának tekinti; míg az első emlékhelyet és körutat épített itt ki, a másik Manréza néven spirituális és kulturális központot működtet. További figyelemre méltó tény, hogy a hegység falvait magyarokon kívül szlovákok és svábok is lakják. Így elmondható: a Pilis elég nagy ahhoz, hogy felekezeti és nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül mindenkit befogadjon.
S ha már ott állunk a Dobogókőn, ahol a Föld szíve dobog, a Prédikálószékről vessünk egy pillantást az alant elterülő tájra. Hegyünk és a távolabbi Börzsöny közé ékelődve kettős kanyart vet a Duna; a térképre pillantva a Pilis körül szív alakot látunk kirajzolódni.
Érdekes jelensége e hegységnek a számos hasadék és vízmosás, melyek jócskán próbára teszik a túrázók lábizmait – ha a kijelölt turistaösvényekről letérve homlokegyenest vág neki a meredek domboldalaknak. A Dobogókőről induló zöld jelzést követve, a táltos-emlékhely érintésével azonban kényelmesen belesétálhatunk a hegység legnagyobb hasadékába, melyet a földrajzi irodalom Rám-szakadék néven jelöl. Itt mindenképp fontosnak tartom megemlíteni, hogy mérsékelt „szakadék-élménnyel” számoljon, aki a nyomomba szegődik. Magyarország domborzati viszonyai merőben eltérnek attól, amit „idehaza” megszokhattunk. Ha csúcsról beszélünk, az legfeljebb 1014 méter magas lehet (ez a Kékestető magassága), s a Rám-szakadéktól se várjuk el, hogy esetleg versenyre kel mondjuk a Szádelői-völgy lélegzetelállító méreteivel. Ettől függetlenül persze nagyon jó érzés aláereszkedni a kis patak vulkáni kőbe vájt medrébe, s abban olykor korlátokba kapaszkodva, néhány szakaszon meg létra segítségével küzdve le a két-három méteres szintkülönbségeket, megtenni néhány kilométert. Több pihenőhely épült ki a meder mentén, melyek arra csábítanak: ne erőltessük a menetet, hanem élvezzük ki e különleges hely minden egyes pillanatát. A völgy alsó szájától a túrát hegyi csapásokon folytathatjuk felfelé; az állandóan éhes fényképezőgépekkel, kamerákkal érkezők így nem egy érdekes képződményt kaphatnak lencsevégre.
Meglátásom szerint a Pilis legnagyobb „erőssége” az erdő és a csend. Ez az a hely, ahol a fák tényleg az égig érnek, közöttük pedig dicső királyok, szerzetesek, szkíták, és egy sor más, régvolt nép szellemei tanyáznak – legalábbis némely iskola és egyház tanítása szerint. Spirituális feltöltődésre alkalmasabb helyet aligha találunk e széles Kárpát-medencében.
Lőrincz Adrián, Új Szó, 2009. szeptember 26.
Created by DaKo